2019. december 2., hétfő

Kelet varázsa - Germanus Gyula - Jelenlegi ára: 600 Ft

Kelet varázsa - Germanus Gyula
Útleírás, riport, kultúrtörténet, történelem, de elsősorban és legfőképpen igazi memoár Germanus Gyula könyvének új kiadása, mely egy kötetbe foglalja A félhold fakó fényében és Kelet fényei felé c. műveket.
A kilencvenedik életévén túljutott világhírű orientalista tudós, aki egész életét az iszlám művelődéstörténet kutatásának szentelte, könyvében elmond egy buddhista mesét. Ebben a mesében a Tanítvány az élet eredetének és okának kérdésére vár választ mesterétől. A Mester tanácsa az, hogy vonuljon el a vadonba, és elmélkedjék a titokról, s ha majd megtalálta nyitját, jöjjön vissza hozzá, mondja el neki is. A tanítvány csak harmadik elvonulása alkalmával fejti meg a talányt, de többé nem tér vissza mesteréhez, mert "mindenki csak magának találhatja meg az élet értelmét és a boldogságot. " Így a mese. De ilyenformán talál rá Germanus Gyula is saját életének értelmére, amikor mint kisdiák törökül kezd tanulni, majd arabul, hogy később Vámbéry Ármin fürdőkádban tárolt könyvei és folyóiratai elindítsák az "Ezeregyéjszaka" huszadik századi világának meghódítására.
Ebben a memoárban nem egy szobatudós hajlamaival, vonzalmaival, látásmódjával találkozik az olvasó, hanem egy bátor, már-már vakmerő, az ismeretlennel megküzdő és azt legyőző, szellemi és fizikai fáradtságot nem ismerő tudós életútjával ismerkedhetik meg.
Borító tervezők: Kovács Gábor
Kiadó: Magvető Könyvkiadó
Kiadás éve: 1979
Kiadás helye: Budapest
Nyomda: Alföldi Nyomda
ISBN: 9632708865
Kötés típusa:: egészvászon, kiadói borítóban
Terjedelem: 460 oldal
Nyelv: magyar
Méret: __edition. size. text
Súly: 0. 50kg
Állapot: Jó
Internetes könyváruházon keresztül fogjuk a kosárba rakott tételével kiszolgálni. Mivel a Vatera felületén csak szállítási módot tud kiválasztani, de konkrét helyszínt nem tud megjelölni, ezért szükséges, hogy pontosítsuk ezt.  Ezért körülbelül 20 perccel a rendelés leadását követően kapni fog egy e-mait tőlünk, amely tartalmaz egy linket.  Ha erre a linkre kattint, beállíthatja a szállítás pontos módját, helyszínét, illetve a fizetési módot. Ha nem találja a levelet, kérjük, nézze meg a SPAM mappájában is.  Ha sehol nem találja, kérjük lépjen kapcsolatba az eladóval! Vásárlás után, kérjük, hogy bármilyen probléma esetén az e-mailben küldött címen vagy telefonon lépjen velünk kapcsolatba! Átvételi módok: Ingyenes, személyes átvételi lehetőség:  Ajka,  Baja, Békéscsaba,  Budapest IV. kerület, V. kerület, Debrecen, Eger, Gyöngyös, Győr, Kaposvár, Kecskemét, Miskolc, Nagykanizsa, Nyíregyháza, Pécs, Szarvas, Szeged, Szekszárd, Székesfehérvár, Szentes, Szolnok, Tatabánya, Veszprém, ZalaegerszegHázhozszállítás GLS futárszolgálattal:  Feladandó könyvek értéke - Szállítási díj0-3. 990 Ft - 1 050 Ft4. 000-7. 999 Ft - 850 Ft8. 000 Ft felett - ingyenesÁtvétel PickPackPont-ban: Feladandó könyvek értéke - Szállítási díj0-3. 990 Ft - 950 Ft4. 000-7. 999 Ft - 650 Ft8. 000 Ft felett - ingyenesFizetés: - Készpénzben átvételkor (kivéve a vidéki átvételi pontokon)- PayPal a rendelés véglegesítéskor- OTP online fizetés a rendelés véglegesítéskor- Banki átutalás a rendelés véglegesítése után
[(**83424749**)]

Jelenlegi ára: 600 Ft
Az aukció vége: 2019-12-23 14:17 .

Megjegyzés küldése

Megjegyzés küldése